Út a kapcsolat alapú lókiképzés felé

Vaqueroval hosszú utat jártam be. Ez alatt rendszeresen találkoztam azzal, hogy nem sikerül teljesen megnyernem a ló bizalmát. Elsősorban a kiképzés elejéről beszélek.

Még akkor is, amikor nagy nehezen közel kerültem hozzá, azt éreztem, hogy a feladatot kényszeredetten csinálja. Erősebb nyomásra elvégzi, de többnyire úgy éreztem, hogy nem szívesen teszi.

Kerestem sokat, hogy mivel tudom őt megnyerni magamnak.

Mivel a klasszikus lovas kultúrából jövök, ami az én értésem szerint elsősorban a testi fejlesztésről szól, nem hoztam magammal a kérdésemre a választ.  A régi metodika az volt, hogy ha elfárad a ló, akkor átengedőbb lesz. S valóban így is volt. 

A szakmai utam elején sokáig így is dolgoztam a lovakkal, s persze voltak sikerek. Ám mindvégig kerestem a megoldást, a tapasztalást, ami ebből tovább visz.

Vaqueroval olykor sikerült megtalálnom, de nem mindig értettem, hogy mi segített ebben. Eleinte, még akkor is, amikor a testi képességei már megengedték, hogy egy-egy összetettebb feladatot megcsináljon, úgy éreztem, hogy még mindig nem értük el az elengedettség, s ezzel együtt az öröm szükséges fokát a lóban.

Mára már tudom, hogy a lovas mozgása, illetve az együtt mozgás dinamikája, az elmozgatás jellege, hangsúlya, ereje, a visszaengedés pillanata, a nyomás, az engedés, az idő ritmusa, hullámzása vezet el a lóban egy érzethez, aminek köszönetően számára is öröm az együtt gyakorlás. Ha ez az érzet megvan, akkor lovas és ló számára is valóban játék- és táncszerűvé válik a közös mozgás, melynek közepén, mint valami ékkő, ott világít a teljes szinkron, és lovas, ló részéről egyaránt a belülről átélt kapcsolat.